Mérgező érzelmek

A KÉMCSŐBE ZÁRT HARAG

Elmer Gates professzor a washingtoni egyetem pszichológiai laboratóriumában érdekes biokémiai kísérleteket folytatott. Kimutatta, hogy az emberi szervezetben lelki hatások, érzelmek következtében mérgek termelődnek. A professzor a következő kísérletet végezte el: cseppfolyós levegő elpárologtatásával -271 Celsius-fokra hűtött le kémcsöveket, s aztán különböző lelkiállapotban lévő egyének leheltek az üvegcsövekbe.

 Pár perc után az egészséges és normális lelkiállapotú ember kilégzésének párája színtelen cseppek formájában csapódott le a lehűtött üvegcső falára. De ha a kísérleti alany erős haragot érzett abban az időpontban, a lecsapódó folyadék nem színtelen, hanem barna színű lett, bánat esetén szürke, lelkiismeret-furdaláskor pedig rózsaszín.

A csapadéknak természetesen nemcsak a színe, hanem a kémiai összetétele is más és más volt. A kísérletek folyamán Gates professzornak lassanként elegendő ilyen anyag állt rendelkezésére ahhoz, hogy tengeri malacokkal végezhessen kísérleteket. Amikor a barna anyagot beoltotta a kísérleti állatba, az eleinte rendkívül ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a ketrec falának.

Gates többször megismételte a kísérleteit, és az eredmények reprodukálhatók voltak. Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat nyomban megölte. A professzor megállapította, hogy tíz percig tartó erős gyűlölet elegendő mérget tartalmaz ahhoz, hogy azzal több személyt el lehessen pusztítani. Ez a méreg egyike a legerősebbeknek, amelyet a tudomány ismer.

A gyűlölet salakja

Az ember szervezete felszívja az érzelmek, gondolatok hatására képződő mérget, és így önmagát mérgezi meg vele. Ezek a mérgek éppúgy, mint a hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak, és salakként gyülemlenek fel a szervezetben. 

Valahányszor haragszunk vagy gyűlölködünk, a szervezetünk mérget választ ki. Ezt a mérget kétségtelenül az ellenségnek szánjuk. Azonban az ember ilyenkor önmaga esik áldozatul, ha nem korlátozza rosszindulatú érzéseit.

.

Érdekes dr. Vasant Lad közlése, mely szerint az elfojtott mohóság, birtoklási vágy a szívre és a lépre is hatással lehet, az elfojtott félelem és szorongás a veseműködésre, de megváltoztathatja a vastagbél flóráját is. 

Ennek eredményeképpen a has a képződő gázoktól felfúvódik és fájdalmat okoz (ezt a fájdalmat össze lehet téveszteni a szív- és májbántalmakkal). Az elfojtott érzelmek az immunrendszerre is hatnak, és ez allergiás reakciókhoz vezethet (por-, virágpor-, ételallergia stb.). 

Gates professzor kísérleteiből az is kiderült - és megállapítását már sokan igazolták -, hogy a jó hangulat a szervezet számára rendkívül

hasznos kémiai anyagokat állít elő, például endorfinokat, amelyek morfinszerű, fájdalomcsillapító vegyületek.

Forrás: http://ujeletmod.hu/

Recept gyűlölet ellen

Gyökössy Endre : Recept

Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.

- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.

- A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. - Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!? 

- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.

- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám ,,kislánya" legyek a házasságban és ne feleség. 

Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. 

Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?

- Mit tett eddig?

- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.

- Mióta imádkozik ezért?

- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.

- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?

- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.

- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt? 

- Hát, hogy szeretni tudjam.

- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?

- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.

- Szeretnék valami mást is ajánlani.

- Azért jöttem.

- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?

- Igen, körülbelül így.

- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...

- A kereszten?

- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.

- De mit tegyek?

- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.

- De mondtam, hogy gyűlölöm.

- Meg akar gyógyulni?

- Igen.

- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.

- Mit tegyek hát?

- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?

- Kiváltanám.

- Bevenné?

- Bevenném.

- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?

- Írom.

- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.

- Már évek óta nem zongorázik.

- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.

- A csókot is kell?

- Igen.

- Jaj!

- Miért, jaj?

- Mert évek óta nem csókoltam meg.

- Vállalja ezt a hetet így?

- Megkísérlem.

- Isten segítse. Várom.

Nem jött. Hetekig nem jött.

De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.

Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet!

Tessék