Nyári napforduló
NYÁRI NAPFORDULÓ NAPJÁN
A nyári napforduló napja az évkörön a fény kibontakozásának tetőpontja, ekkor a Nap égi útján a legmagasabb ponton jár, és a fény erői külső és belső világunkban a legfelsőbb szinteket érik el. Ekkor a Nap-pálya metszi a tejutat, az emberi és az isteni világ összekapcsolódik, és égi fényerők áradnak a földi világba.
Ezen nap szakralitása, a fény általi beavatás minőségét és a magasabb tudatszint elérésének lehetőségét hordozza. A fény isteni erőit ezen a napon a legnagyobb és legmagasabb minőségbe érhetjük el. A nyári napforduló mágikus erejű nap, mert ezen a napon nyíló égi fénykapu lehetővé teszi a karmikus körforgásból való kiemelkedést és a Napkapun keresztül érkező isteni beavató erők befogadását.
A fény diadalának napját az Orion csillagvilág magas szintű beavató fényerői hatják át, a Nap Orion kezével és vállával kerül együttállásba, ekkor jön el az ideje az égi küldetés felvállalásának és fénnyel való teremtés megvalósításának.
Az Orion magas szintű „beavató” csillagkép, a minőségi változás, a szintemelkedés lehetőségét szimbolizálja, a Tejúttal való kapcsolat pedig a legmagasabb, teremtő tudás elérésének lehetőségét hordozza. Orion égi alakja, akit az ősi legendák Nimróddal vagy Ozirisszel azonosították, a tejútról hozza le a magas szintű tudást, az Isteni teremtő erőket és az égi világ fényminőségeit, hogy spirituálisan újjászülethessünk, lélekben felszabadulhassunk, és megkaphassuk azon égi segítő energiákat, amelyek által kiteljesedhet életutunk, valódi önvalónk és égi küldetésünk.
ORION égi csillagkonstellációból erednek a legmagasabb szintű beavató csillagfénykódok, amelyek a világunkra hatnak. Spirituális szempontból az Orion által kapják meg a lelkek a lét kibontakozásához szükséges égi terveket és sors programokat. Isten Jelenléte az Orion Övben felügyeli a „megtervezését” a megtestesülésnek, és adja hozzá az Isteni Magot, az Isten Jelenlétét a szívben, amely mindvégig összeköti az embert az Isteni ÉN-jével. Az Orionból kapjuk a tudás fénykódjait, a tudtaemelő égi beavatást, az égi felhatalmazás isteni tervét és az isteni képmás fénymintáját, amely által kiemelkedhetünk az anyagból és istenemberré válhatunk.
Angyalforrás
Nyári napforduló
Nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, és az év leghosszabb nappalát adja (következésképpen a legrövidebb éjszakát).
A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án), a déli féltekén pedig december 21-én(esetenként 22-én). A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához (éjjeléhez) kötik a nyári napfordulót.
Jellemző pozíciói
Az Északi-sarkon a Nap állandó magasságon, 23°-on kering.
Az Északi sarkkörön a Nap középpontja éppen az északi horizonton tartózkodik, anélkül, hogy lenyugodna. A Nap D 47°-on delel. Ez az év egyetlen napja, amikor a Nap nem nyugszik le.
Magyarországról nézve a nyári napforduló idején a Nap 66° magasan delel, s csaknem 16 órán keresztül tartózkodik a horizont felett.
A Ráktérítőn a Nap É 26°-on kel fel, a zeniten delel, majd É 26°-on nyugszik. A Nap 13,4 órán át tartózkodik a horizont felett.
Az Egyenlítőn a Nap É 23°-on kel, É 67°-on delel, és É 23°-on nyugszik. A Nap 12 órán át tartózkodik a horizont felett.
A Baktérítőn a Nap É 26°-on kel fel, É 43°-on delel, majd É 26°-on nyugszik. A Nap 10,6 órán át tartózkodik a horizont felett.
A Déli sarkkörön a Nap középpontja éppen az északi horizonton tartózkodik, anélkül, hogy feljebb emelkedne. Ez az év egyetlen napja, amikor a Nap nem kel fel.
A Déli-sarkon a Nap sohasem kel fel, hanem 23°-kal a horizont alatt kering.
A nyári napforduló az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi szokás kapcsolódik hozzá, megünneplésének ismét reneszánsza van.
A nyári napfordulókor, június 21-én ünneplik az újpogány wicca vallás nyolc nagy ünnepének egyikét; a lithát, a tűz ünnepét.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Napfordul%C3%B3
Szent Iván éj az év legrövidebb éjszakája az északi féltekén, hazánkban ilyenkor alig néhány óráig tart a sötétség. A Nap messze északnyugaton nyugszik, alig kerül az északi horizont alá, és északkeleten kel. Majdnem este 11-ig fénylik a horizont alja, és hajnali 3-kor már világosodik is.
A nappalok hosszának éves váltakozását a Föld forgástengelyének ferdesége okozza. Ha a forgástengelyünk merőleges lenne a Nap körüli keringésünk síkjára, minden nap egyforma hosszú lenne. Mivel azonban a forgástengely 23,5 fokkal elbillent, a Nap körüli keringés során hol az egyik, hol a másik féltekénket fordítjuk csillagunk felé. Szent Iván éjjelén a Föld forgástengelye pont a Nap irányába mutat, az északi féltekét ilyenkor éri a legtöbb napfény, a Nap ezen a napon áll legmagasabban egünkön.
Ez a nap június 21-ére vagy 22-ére esik, ami két-három nappal megelőzi a június 24-ei Iván napot. Az eltérés oka, hogy a Föld forgástengelye lassan változtatja térbeli helyzetét, így a legmagasabb napállás időpontja évente 24 percet eltolódik. Amikor Szent Iván éjjelének hagyománya kialakult, még június 24-ére esett a legrövidebb éjszaka.
***
Keresztelő Szent János napjának előestéje, a június 23-áról 24-re virradó éjszaka évszázadok óta a nyári napforduló ünnepe.
A legtöbb fény és a legkevesebb sötétség idejét, az év legrövidebb éjszakáját ősidők óta minden nép számon tartotta, virrasztással és tűzgyújtással ünnepelte.
Szentivánéj mágiákkal, apró csodákkal fűszerezett éjszaka. Ilyenkor bármi megtörténhet. Ehhez a kozmikus fordulathoz kötődik Keresztelő János ünnepnapja, aki „égő és világító fáklya volt” a hagyomány szerint. A magyar nyelvben Szentivánéj néven rögzült a nyáreleji ünnep, melynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át – Joann-Jovan-Ivan –, ami feltehetőleg a bizánci kereszténység hatásának tulajdonítható.
A fény, az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe
Még a huszadik században is a határban rakott nagy tűz mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát. Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. A legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény azonban, hogy a ma is élő szokás a kereszténységet messze megelőző korokból ered. A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát, amit aztán a hanyatlás féléves periódusa követ.
Amikor az ember még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta támogatni a sötétséggel vívott harcában.
A régi korok emberei a tüzet – gyakorlati haszna mellett – a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintették. Így már érthető, hogy a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte ezen az éjszakán. A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották.
Népszokások
A néphit szerint hajnalban be kell gyűjteni a gyógynövényeket, amikor még harmatosak, ugyanis így sokkal erősebb a gyógyhatásuk. A kora reggel fogott szentjánosbogár is az egészségvarázslás része.
Aki Szent Iván napján pillangót fog, az év hátralévő részében számíthat Fortunára. A fehér lepke nagy szerencsét jelent, a sárga pénzt hoz, a tarka lepke boldog szerelmet. A szürke, barna vagy fekete pillangót hagyni kell, hadd szálljon, úgyis csak bajt hozna a házhoz.
Ha gyermekáldásra vágysz, vagy épp terhes vagy és szeretnéd, hogy szép gyermeked szülessen, szedj cseresznyét vagy almát, és este a tűz mellett edd meg. A tűzben megsütött más gyümölcsök gyógyító erővel bírnak, különösen torokfájás és hasgörcs ellen hatásosak.
A Szent Iván-éji tűz minden maradványa amulettként szolgálhat a következő nyárig.
Tűzjóslás
A sámánok a láng erejével tartották távol a negatív hatásokat, melegével gyógyítottak, vagy ha kellett, hát az izzó parázs segítségével olvasztották meg a hideg szíveket, s forrasztották örökre egy párrá a szerelmeseket. A tűznek évezredekig jelentős szerepe volt az ember életében, természetes, hogy jövendölésre is használták.
- Ha a tűzbe dobott anyag lángra lobban, és nem fröcskölődik szét az egész tűzfelületre, az a dolgok jóra fordulását jelzi.
- Az egyetlen csomóban nagy lánggal, szikrák nélkül égő zsír vagy olaj azt jelzi, a szerelmesek valóban egymáshoz tartoznak, sokáig együtt maradnak.
- Ha nagy szikrát vet az olaj, és a szikrák a tűz fészkén túlra repülnek, akkor bizony elszállnak a lehetőségek, az események rosszabbra fordulnak. A szerelmesek hamarosan külön utakon járnak.
- Ha a tűzbe dobott anyag eloltja a lángot, akkor valaki (talán épp az, aki a tüzet rakta) megbetegszik.
- Ha virágkoszorút dobnak át a tűz felett a szerelmesek, és a másiknak sikerül elkapni, biztos a boldogság. Viszont ha a koszorú a tűzbe pottyan, hamarosan véget ér a románc, az ügyetlenkedőt elhagyja párja.
Sokfelé az a szokás, hogy az ünnepi tűzgyújtás ideje alatt összeszedik a ház körüli csontokat, rongyokat, egyéb szemetet, hogy a tűz nagy füsttel égjen. Így űzik el a szegénységet. A tűz után megmaradt üszökkel körbekerítik a kertet, hogy távol tartsák a háztól a rágcsálókat, és jó termést varázsoljanak.
Gyertya-jóslás
Akinek nincs módjában tábortüzet rakni, az néhány szál gyertya segítségével varázsolhat magának szerelmet, esetleg megtudhatja, mi vár rá a közeljövőben.
- Szerelmi varázsláshoz piros és fehér gyertyát kell használni, a fehérbe a saját, a pirosba a meghódítandó férfi nevét kell belekarcolni. Először a fehér gyertyát kell meggyújtani, majd ennek lángjával a pirosat. A két gyertyát egymás mellé téve kell elégetni.
- Ha hűtlen kedvesedet szeretnéd visszaszerezni, fehér gyertya mellé jobbról és balról két pirosat kell meggyújtani. Ha a fehér gyertyáról a jobb oldalon folyik le több viasz, sikerül visszaszerezni, ha a bal oldalon, kár várni rá, mert valaki mellett boldogabbnak érzi magát.
- A pénz- vagy egyéb javak megszerzéséhez zöld gyertyát kell gyújtani, amit egy tálca bal oldalára kell állítani. Azután gyújts egy fehér gyertyát, és állítsd a tálca jobb oldalára. A két gyertya elé helyezz egy-egy pénzérmét. A zöld gyertya lángját figyelve képzeld el, hogy az oda helyezett pénz megsokszorozódik, egyre több és több lesz, és hamarosan már nem kell garasoskodnod. Tizenöt perc múlva oltsd el előbb a fehér, majd a zöld gyertyát, és feküdj le aludni. Ha álmodban a gyertyát ismét meggyújtod, vágyad hamarosan teljesül. Ha nem álmodsz a gyertyákkal, akkor a következő teliholdkor meg kell ismételni a gyertyamágiát, hogy vágyad valóra váljon.
- Egészség-varázsláshoz kék gyertyát kell gyújtani, a karrier-tervek segítéséhez sárgát vagy arany színűt.
A Szent Iván-éji álmok különös jelentőséggel bírnak:
- Tüzet gyújtani: (szabadban) új szerelem ébredése; (kályhában, kandallóban) családalapítás, gyermek utáni vágy
- Megégetni magad: szerencse a szerelemben
- Tűzön járni: vezekelni kell egy korábbi bűn miatt
- Csók: adni is, kapni is rosszat jelent – fény derülhet a partner hűtlenségére, vagy feltűnik körülötte egy csábító
- Meztelenül látni magad: szeretnél eltitkolni valamit, de nem sikerül
- Szerelmeskedni: kellemes meglepetés ér
- Füst: hamar véget érő szerelmi kaland
- Bábaasszony, vajúdó nő: szerencse
- Boszorkányt látni: a családban vita, a szerelmesek között féltékenység támad
- Kútból inni: a legvadabb vágyak is valóra válhatnak
Ma van a nyári napforduló és Szent Iván éj.
Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása.
Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának (június 24) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.
A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása.
A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra hágott az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.
A Nap megsegítése
Az ősi ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.
A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség,a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthetővé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.
Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik:
1. hatalmas örömtüzek gyújtása;
2. a szántóföldek megkerülése égő faágakkal;
3. lángoló kerék legurítása egy magaslatról.
Bod Péter református lelkész (1712-1769) ugyancsak ezt a három jellegzetes Szent Iván napi szokást említi meg A Históriákra utat mutató Magyar Lexikonban:
Ezen a napon pedig ilyen dolgokat szoktak cselekedni:
1. A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.
2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése.
3. Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak.-
A sárkányok elűzése
Egy másik írásában a nyárközépi füstölés eredetének magyarázatát még kiegészíti egy, a középkorból származó, Európa-szerte ismert elmélettel: -A melly szokás maradott a Pogányoktól, kik ollyan vélekedésben vóltanak, hogy a Sárkányok ez idő tájban, nem szenvedhették a meleget, a kutak és források körül szárnyalnak, s oda hullatják mérgeket: az afféle büdös füstel akarták azért elűzni.
A pogány szlávok a nyári napforduló ünnepén nagy tüzeket gyújtottak a fás, bokros vízpartokon.
Először csak énekeltek, ettek-ittak a tűz körül, külön a nők, külön a férfiak. Éjfél közeledtével feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, s vérüket égő olajjal teli tálba csurgatták. Az áldozat után hosszan tartó körtáncba kezdtek, majd amikor a tüzek kialudtak, ledobálták ruháikat és beugráltak a vízbe. Itt azután mindenki azzal töltötte a kedvét, akivel a sötétben összekerült. (Aki látta Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjét, bizonyára emlékszik erre a jelenetre).
Egy XVI. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte minden településén örömtüzeket gyújtottak Szent János napjának előestéjén.
A környék apraja-nagyja összegyűlt egy-egy ilyen tűz körül, ahol énekkel és körtánccal múlatták az időt. Az emberek üröm- és verbénafüzéreket aggattak magukra, a tüzet pedig a kezükben tartott szarkalábcsokron keresztül nézték, abban a hitben, hogy ez megőrzi szemük épségét az elkövetkezendő egy évben. Hajnaltájt az ürmöt és a verbénát bedobálták a tűzbe, a következő szavak kíséretében: Hagyjon el minden balszerencsém és égjen el ezekkel.
Guruló tűzkerék Lotharingiában nagy halom szalmát gyűjtöttek össze egy domb tetején.
Ezt követően hatalmas fakereket építettek, majd teljesen beburkolták a szalmával. A kereket úgy tették némileg irányíthatóvá, hogy egy hosszú, mindkét oldalon messzire kiálló tengelyrudat illesztettek bele. Éjfél felé lángra lobbantották a kereket, és örömujjongásokkal kísérve elindították lefelé a lejtőn. A mellette futó legényeknek az volt a feladatuk, hogy a tüzes monstrumot egy közeli folyóba tereljék. Ha ez sierült, a környék lakói bőséges szüretre számíthattak abban az évben. Talán mondanunk sem kell, hogy a lejtőn leguruló tüzes kerék a Napot jelképezi, amely a nyári napforduló után életének hanyatló periódusába lép.
A XIX. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyárközépi tüzek.
Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték össze a tüzelőt a Szent János-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás, különösen a kendere marad csökött. Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös nyárközépi máglyáról származott. Számos helyen úgy hitték, hogy aki átugorja a tüzet, azt nem gyötri majd a hátfájás aratáskor. Bajorország egyes vidékein az öregek az örörmtűzből származó botokat dugdosták a földbe, abban a reményben, hogy ez magasabbra növeszti majd a lent. Ez a szokás minden bizonnyal összefügg azzal a hagyománnyal, hogy a nyárközépi tűz lángjainak magassága meghatározza a len és a kender magasságát. Sok helyen a tűz átugrálásával ugyancsak a növények növekedését próbálták meg serkenteni.
Baden környékén úgy vélték, hogy azoknak a fiataloknak a szülei fogják a legbővebb termést betakarítani, akik a legmagasabbra ugrottak a Szent János-napi tűz fölött.
Megnyílnak a hegyek
Svédországban a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon lobbantották lángra.
A tűz táplálásához kilencféle fára volt szükség. A falusiak egy bizonyos fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a néphit szerint ezen az éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot. (A régi kelták Hallowe’en éjszakájáról gondolták ugyanezt.)
Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a nyárközépi tűz fölött.
Amikor a lángok lelohadtak, minden pár kezet fogott, és háromszor átugrott a tűzön. A hagyomány szerint akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölt koszorúkat hazavitték; egy részével megfüstölték a házat és az istállót, hogy biztosítsák az emberek és az állatok egészségét, a többit pedig egy éven át megőrizték. Vihar idején egy keveset mindig elégettek belőle a tűzhelyen, és közben imádkoztak, hogy a vihar ne tegyen kárt a házban és a termésben.
Európa sok más vidékéhez hasonlóan Csehországban is sokáig eleven volt a kátránnyal bekent kerék magaslatokról való legurításának szokása. Ezenkívül a fiúk összegyűjtötték az elnyűtt seprűket, majd szurokba mártották és meggyújtották őket. A lángoló seprűket azután a levegőbe dobálták, vagy körbefutották velük a szántóföldeket. A seprűk csonkjait a veteményeskertek földjébe dugdosták, hogy megóvják a növényeket a bogaraktól és a férgektől.
A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tarsa a kártevőket; a félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől; az elszenesedett kisebb gallyakat pedig előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására. Az állatok rontástól való megóvásának egy másik elterjedt módja az volt, hogy a nyájat vagy a csordát keresztülhajtották a kialvófélben lévő tűzön vagy a kialudt tűz hamuján. Litvániában másnap reggel azok a legények, akik a Szent Iván-éji tüzet táplálták, nagy mennyiségű tejet és tejterméket kaptak a tehenes gazdáktól, hálából, amiért újabb egy évre sikerült megakadályozni a fekete boszorkányokat a tej elrablásában. Szintén általános volt a nyárközépi tűzben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit.
Szeged környékén például tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére.
Láthatatlanná tevő páfránymag
A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották.
Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy. Abaúj-Torna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.
A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány.
Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat.
A szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is megérti.
A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották.
A következő szavak Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el: -páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk-.
A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.
http://www.egerszeginfo.hu