Mit tehetsz Te a klímaváltozás ellen?

Dr. Dittrich Ernő 

Pusztuló világban élünk. Az Élet tere folyamatosan csökken a Földön. Az emberek egyre nagyobb hányada nem az Életet támogatja, hanem az Életet pusztítja tevékenységeivel, gondolataival, lelkével. Ebből az aspektusból, ha esetleg számadást akarunk tenni életünkről, akkor legcélravezetőbb az, ha tevékenységeink eredőjét nézzük! 

Nyilvánvaló, hogy életünk során sok életpusztító tevékenységet kell csinálnunk. Például kivágunk fákat, hogy a helyükre házat építsünk, beülünk az autónkba és minden egyes gázfröccsel égéstermékeket pufogunk ki a légkörbe, vagy eleve azzal, hogy egy autót megvásárlunk, mellyel több 10 tonnányi természeti erőforrás elpusztítását generáljuk közvetve. Nagyon sok példát lehetne erre hozni. 

Életünknek van Életet segítő oldala is. Gyermeket hozunk a világra, fákat ültetünk a kertünkbe, közösségi szemétszedésen veszünk részt, napelemet teszünk a házunkra, stb… 

Ha ezeket mérlegre teszed, a Te életed eredője Élet-támogató, vagy Élet-pusztító? 

Nagy valószínűséggel a ma élő Emberek legnagyobb hányada az Élet pusztítók közé tartozik. Ez egyszerűen belátható, hiszen a Földön a természeti erőforrások, az ökológiai rendszerek drasztikusan pusztulnak, a biodiverzitás nagy sebességgel csökken. Ha az Emberek nagyobb hányadának lenne az élete eredője Élet támogató, akkor ez a tendencia megfordulna. A klímaváltozás elleni harc egyik fő alapelve, hogy Élet-támogatókká kell újra válnunk.

Élőlények vagyunk, így alapvető dolog, hogy az Élet támogatása kell, hogy legyen életünk eredője! Hiszen mi is az Élet részei vagyunk. Ha ez Életet pusztítjuk, akkor hazaárulók vagyunk, azzal átállunk az élettelen világ oldalára. Ami azonban a Te szempontodból támasztja alá ezt az az, hogy azok az emberek, akik Élet igenlően, Életet támogatóan élnek, sokkal boldogabbak, mint akik a másik oldalon állnak. Az Élet-pusztítás legfőbb mozgató rugója az önzés. 

Tudom, hogy most benned is felmerült kedves Olvasó, hogy a mai világban önzőnek kell lenni. Igazad van! De az önzés mértékében Te döntesz. Az önzés szükséges minimumára is törekedhetsz, meg az önzés maximumára is. Sajnos a mai világban a trendek az önzés maximalizálása irányában mutatnak. Az önzés, mértékének fokozódásával arányosan növekszik az emberiség Élet ellenessége, Élet pusztítása. 

Nem arról van szó, hogy bizonyos helyzetekben nem szükséges önzőnek lenni. Hiszen egy olyan küzdelemben, ahol személyes testi épségünk a tét, ott biztosan az önzés (önvédelem) ösztönös bekapcsolása helyes, és evolúciós szempontból alapvető kód. Azonban az önzésnek rengeteg túlfajult megnyilvánulása vált tömegessé a világban, mint például a túlzó pénz iránti vágy, a túlzó hatalomvágy vagy a túlzó kéjsóvárgás, és még sok-sok ehhez hasonlót fel lehetne itt sorolni. 

Az EGO túlzó erősödése már olyan mértékű, hogy az egyént egyre kevesebb morális, etikai vagy vallási szabály érdekli. Egyre kevésbé fontos számára más emberek vagy a környezete, csak a saját érdekét látja és céljaiért bárkin és bármin átgázol. Ez az alapvető hajtóereje az Élet pusztító erőknek, ami nem más, mint az önérdek végtelen, telhetetlen önkielégítési vágya. 

A probléma alapvetően az, hogy az EGO fék nélküli vágya kielégíthetetlen. Amikor valamit elérünk, vagy megkapunk, akkor az EGO rövid időre „megpihen”, és így boldogságnak tűnő állapotba kerül rövid ideig a lélek.  Majd az EGO nemsokára újabb és újabb célokat, vágyakat tűz ki maga elé, így a boldogság nem tartós, és valójában csak egy délibáb. Ha közel 8 milliárd telhetetlen, féknélküli EGO él ezen a Földön, akkor szerinted mennyi esély van rá, hogy a földi Élet ne pusztuljon ki?

A következmény egy gyorsuló világ, melyben ámokfutóként hajszolja a javak termelését és fogyasztását az emberiség. Ezen javak jó része már rég nem a tényleges emberi szükségletek kielégítéséről szól. Erre sok példát lehetne felhozni. Több olyan hölgyet ismerek, akinek akkora gardrób szobája van, mint egy átlagember hálószobája és több száz olyan ruha és több tucat olyan cipő van benne, amit még életében fel sem húzott, vagy maximum egyszer a próbafülkében. 

A vásárlás egy függési formává vált. Birtokolni akarunk egyre több mindent, és mivel lelkünk valós problémáinak gyógyításával nem foglalkozunk eleget, ezért ez az egyre mohóbb akarás egy feneketlen űrt próbál betömni a lelkünkben. Persze ez a folyamat tudattalan, mert csak azt látjuk, hogy az újabb és újabb termék birtoklása örömet okoz. De mivel gyorsan múló és felszínes örömet, ezért újabbra és újabbra van szükség. Mindig egyre több kell belőle, de sohasem lesz elég. Vagy ha elég akkor ez az érzés rövid ideig tart.  Akiknek pedig ez nem adatik meg, azokat elvakít a felszínes csillogás és ők sóvárogva vágyakoznak egy ugyanilyen életért. 

Szinte mindenki függ így vagy úgy a vásárlás, vagy a hozzá kapcsolódó kényelem és biztonság „szent Gráljától”. Közben az emberek egyéni élete elszáll, és halálos ágyukon döbbennek rá, hogy mennyire helytelenül éltek, és mennyi mindent másképp kellett volna csinálniuk. A lelkükre kellett volna hallgatniuk, a szeretteikre kellett volna több figyelmet fordítani és a pozitív lelki értékek és a lelki önfejlesztés kellett volna elmúlt életük legfontosabb irányítója legyen. Kár, hogy emberek milliárdjai erre csak a halálos ágyukon az utolsó pillanatokban döbbennek rá.

Mindenkivel elhiteti a média világ, hogy bármit megkaphat, bármit elérhet, ha eléggé akarja és elég erősen küzd érte. Ezt tovább erősítik a profitorientált cégek pszichénk mélyére ható profi reklámjai, melyek felfokozzák a természetes igényeinket. Elhitetik velünk, hogy amit kínálnak arra mi vágyunk. Ezek természetesen nem igazak. Így életünk során rengeteg délibábot kergetünk a boldogság reményében.

 Az igazság az, hogy bármit nem érhetünk el, mert genetikai és pszichés adottságaink tekintetében korlátjaink vannak. (Például nem lehet valakiből Mr. Olympia ha vékony testalkatú genetikával jött a világra, vagy nem lehet valakiből sakk világbajnok, ha 90-es IQ-val rendelkezik). Ennek az ellentmondó társadalmi helyzetnek a következtében a ma élő emberiség legnagyobb része frusztrált és a populáció azon kis rétegje által mutatott példák után sóvárog, melyet sosem érhet el. Ennek ellenére mindenki mindent megtesz egész életében, hogy abba a bizonyos álmodott cél irányába alakuljon az élete. 

A célok elérése érdekében az egyén önzését maximalizálja, gyakran még a lelkiismeretét is félretéve, hogy még hatékonyabban haladhasson az áhított célok felé. A következmény micsoda? Még több, még önzőbb és még frusztráltabb ember. Az ördögi kör egyre erőteljesebben és egyre gyorsabb tempóban emészti fel a világ természetes részét és minden kulturális és egyéb értéket, miközben az emberi önzés egyre erősebb és ezzel párhuzamosan az emberi boldogtalanság csak egyre fokozódik. Mert sajnos az ördögi kör legnagyobb csapdája az, hogy azért fokozzuk az önzőségünket, hogy még hatékonyabban érjük el céljainkat és ezáltal még boldogabbak legyünk…

De a legtöbb embernek nem tűnik fel, hogy az önzés fokozódásával arányosan nem a boldogság, hanem a boldogtalanság nő.

Az önzés olyan mértékben erősödött a világban, hogy a legtöbb Ember úgy éli le az életét, hogy fel sem tűnik neki, hogy a rossz oldalon áll. Fel sem tűnik, hogy Élet-pusztítókká váltunk. Az is lehet, hogy átsuhan rajtunk a gondolat, hogy talán mégsem helyes, amit cselekszünk. De ezeket a bennünk élő önzés, a bennünk élő erős EGO elhessegeti mindenféle érvekkel. Ilyenek például: „miért én ne tegyem meg, mikor mindenki más csinálja”, vagy „az én kicsi tevékenységem csepp a tengerben, ha én változtatok attól még semmi sem változik” vagy „megérdemlem hiszen annyit dolgoztam érte”, vagy „nekem ez megjár, hiszen, ha mások megtehetik akkor nekem miért ne lehetne”. Ilyen „önvédelmi” érvek ezreit lehetne felsorolni, amivel a lelkiismeretünk elől elbújunk, amivel a szőnyeg alá seperjük a tényeket.

 Miért tesszük ezt? Több okból is.

 Először is azért, mert így egyszerűbb, másodszor meg azért, mert a politika és a multinacionális cégek rövidtávú érdekei szerinti csillogó propagandát sokkal egyszerűbb elhinni. Az igazság az, hogy a legtöbb embernek sem kedve, sem ideje, sem energiája sincs arra, hogy a sorok mögé nézzen. Ezért természetesen ők nem bírálhatók, hiszen az átlagember nem szeretne mást, mint békében és nyugalomban élni, és ezért elfogadja az aktuális világnézeti trendeket, beveszi, amit a hatalom birtokosai elé raknak. Ez ma is így van, és így volt mindig a történelem során…

A cél az önzés fékezése, az összetartozás érzés, az önzetlenség, a közösségi szemlélet erősítése, és az Élet támogatása, ahol csak lehet. 

Ha ebbe az irányba irányt váltunk, akkor évtizedes léptékekben nézve meg is lesz a jótékony hatása. Ha Te megteszed, azzal a személyes boldogságod is javul és nőni fog az átlagos boldogság szintje a társadalomban. A természet pusztítás mértéke pedig fokozatosan csökken! 

A jó az, hogy ez nem kerül pénzbe. Ehhez csak rád van szükség, meg egy pici szemlélet váltásra!

Az önálló ébredés az egyetlen jövő!!!

A világunk végveszélyben van! Kitörés előtt van a III. világháború és ha ez nem történik meg, akkor itt a nyakunkon a civilizációnkat porig égető klímaválság. Egyiket sem akarom indokolni, hogy miért látom így a jövőt, mert ez az írás fővonala nem erről fog szólni (de mint látni fogjuk mégis fontos lesz, hogy miért kezdtem így ezt az írást). Ettől nem félni kell, hanem tenni ellene, mert csakis rajtunk múlik, hogy így lesz-e vagy sem!!! Ez az írás választ fog adni az leggyakrabban elhangzó elkeseredett kérdésre:

„Hogyan tudjuk másokkal is megértetni, hogy mekkora a baj? Hogyan tudunk másokat is rávenni arra, hogy másképp cselekedjenek mint eddig? 

Hogyan tudjuk felébreszteni az embereket?”

 A válaszhoz, először azt kell megértenünk, hogy bő 8 milliárd ember él a Földön és mind a 8 milliárd embernek más valóságképe van!  Ez azért van így, mert az érzékszerveink eltérő időben és helyen, eltérő dolgokat érzékeltek minden egyes embernél, így eltérő tapasztalatok összessége alakította ki a valóságképét. De ezt az egészet tovább torzítja még az a tény is, hogy mindenkinek másképp érzékelnek az érzékszervei. Például van aki élesen lát, van aki kevésbé, van aki színtévesztő és van aki vak. Ezt minden érzékelési módunkra be lehetne mutatni. 

Szóval ugyanabban az időben, ugyanarra figyelve is az érzékszerveink más ingereket fognak elindítani az agyunk felé. Mindezt tovább tetézi, hogy az agyunk a bejövő információknak kb. 1 %-át tudja csak feldolgozni, ezért az érzékelt ingerületekből véletlenszerűen válogatja ki azt amit fel is dolgoz. Az így kialakult  mozaikos képet, pedig emlékanyagokból egészíti ki. Szóval az érzékelt valóságnak csak 1%-a a tényleges valóság, a többi az elméd által hozzákreált struktúra. Ezt még tovább fokozza, hogy az így kapott valóságképet érzelmi szűrőnkön szűrjük át és legfőképpen attól függően, hogy milyen lelki rezgésszinten élünk más érzelmekkel ellátva másképpen értékelünk. Azaz érzelmeink szűrőjén keresztül felaggatjuk fogalmakkal mindazt amit érzékelt dolgoknak vélünk. 

Valójában nem a valósággal foglalkozunk, hanem egy fogalmi rendszerrel amit a valóság érzékelése vált ki bennünk! Eközben meg vagyunk győződve róla, hogy az általunk érzékelt valóság az egyetlen igazság. Pedig a fenti levezetés jól mutatja, hogy mindenkinek más a valóságról alkotott képe.

Ezt a egész valóságkép dolgot még bizonytalanabbá teszi az a tény, hogy amikor fogalmakkal aggatjuk fel a tapasztalt valóságot, akkor azok között vannak tanult dolgokhoz kötődő fogalmak és ténylegesen megtapasztalt dolgokhoz kötődő fogalmak.

  A mai iskolázott nyugati ember tele van tanult fogalmakkal és elenyészően kevés ténylegesen megtapasztalt fogalommal dolgozik az elméje. Ez azért gond, mert a tanult fogalmakról nem tudhatjuk, hogy igazak-e. Hiszen a tudomány számos tényéről derült már ki, hogy tévedés volt, amikor újabb felfedezések születtek. Ugyanígy dőltek romba világnézetek és etikai normák is a múltban és jómagam is olvastam már olyan tankönyveket amikben sok a tévedés. A nyugati ember mégis csökönyösen kapaszkodik a tanultakba, melyet két okból tesz. Egyrészt az iskolába nagyon meg kellett küzdeni a tudásért, ezért méltán a büszkeségünkhöz kapcsolódott az így megszerzett tudás.

xxxxxxxxxxxxxxxxxx

Dr. David R. Hawkins Erő kontra erő című könyvét érdemes olvasni, innen lehet letölteni: https://data.hu/get/7920221/D.H_-_Ero_vs_ero.pdf 

"Csak a pozitív és jó gondolatokkal teli emberek képesek olyan vákuumot létrehozni, ami magával tudja szippantani a negatív, elkeseredett embereket is, hogy azoknak legyen erejük jobbá válni. "

Mindig van választásod! A te felelősséged hogy mit választasz!

xxxxxxxxxxxxxxxx

A Büszkeség rezgésszintje :

 Ez az a rezgésszint mely a nyugati világban a legtöbb embert érinti. 

Ezen a szinten az emberi lélek 175-ös értéken rezeg, tehát ez még mindig Élet-pusztító rezgésszint. Bár az EGO minden Élet-pusztító rezgésszinten erőteljesen jelen van a lélek szerkezetében, mégis ez a rezgésszint az, ahol az EGO a legerőteljesebb teret kapja. 

A büszkeség rezgésszintjén élő ember érzelem világa úgy van beállítva, hogy ösztönösen igyekszik elkülöníteni saját magát a többi embertől. Ezt úgy teszi meg az egyén, hogy mindig úgy állítja be a helyzeteket, hogy ő különbnek, többnek, másnak tűnjék fel, mint a bírált célszemély. 

Az érzelem fő iránya a lekicsinyítés. Igyekszünk mások lekicsinyítésével magunkat jobb színben feltüntetni. Ehhez az érzelem világhoz a gőg, felfuvalkodottság társul. Ezen a rezgésszinten élő személy, ha elég intelligens, általában jól álcázza végtelen önzőségét. Hiszen az önző érdeke pont az, hogy ne lássák önzőnek. Így gyakori, hogy az Élet-pusztító rezgésszint ellenére, egy kedves és felszínen figyelmes embert ismerünk meg. Az önérdekből kialakított páncél mögé látni csak az egyén mélyebb megismerésével lehet.

Mivel a mai világ állandóan azt sugallja felénk, hogy legyünk önzőek és csak magunkkal foglalkozzunk, ezért a legtöbb ember a mai világban ezen a rezgésszinten él. Mivel ez a rezgésszint Élet-pusztító, ezért ennek a ténynek a közvetett következménye, hogy soha nem látott környezetpusztulás és vészjósló klímaváltozási prognózisok látnak napvilágot. Az internet és a média „áldásos” tevékenysége miatt a legtöbb serdülő és fiatal ezen a rezgésszinten él. Ennek köszönhető, hogy a fiatalabb generációkban szétesnek a valós közösségek, megszűnőben van a tényleges közösségi lét, és 80% feletti a válások aránya. Mindenki magával foglalkozik, és mindenki azt várja el, hogy ővele foglalkozzanak. Így elég esélytelen valós és mély kapcsolatokat építeni. Természetesen mindig a másik fél az oka annak, hogy a kapcsolat zátonyra futott. Ezen a rezgésszinten nem tűnik fel az egyénnek az a tény, hogy minél önzőbbé válik, annál inkább eltávolodik a valós és minőségi emberi kapcsolatoktól.

A büszkeség rezgésszintjén élő ember mindent csak önérdekből képes csinálni. Egyetlen motivációja saját maga, illetve saját céljainak elérése. Az ilyen ember nem képes önzetlenül szeretni sem. Azért szeret valakit, mert cserébe viszonzást vár. Sőt, az ilyen emberek meg vannak arról győződve, hogy nem létezik önzetlenség, mert az önzetlen ember is csak azért önzetlen, mert tudatában van annak, hogy önzetlenségéből előnye származik. Amikor ezen a rezgésszinten éltem, én is meg voltam erről győződve, és nem értettem azokat, akik a valós önzetlenségről beszéltek. Azt gondoltam, hogy nekem van igazam, és ők csak meg idealizálják, szépítik az önzetlenség fogalmát.

 A valódi helyzet az, hogy ha a büszkeség rezgésszintjén élő ember, eddigi életében még nem volt magasabb rezgésszinten, akkor nem képes elhinni, hogy létezik valós önzetlenség, hiszen ő még ezt sosem tapasztalta meg. Ezáltal nem ítélhető el, beszűkült látásmódjáért.

 Ezen a rezgésszinten nagyon sok olyan ember él, aki a munkájában, az anyagi vagy politikai világban sikeres. Ez a siker sokakat megtéveszt, nehéz róluk elképzelni, hogy Élet-pusztító energiákat sugároznak önmagukra és környezetükre egyaránt. Pedig ez így van. Az Élet-pusztító energiák gyökere pont abban rejlik, hogy a társadalmi, ökológiai vagy egyéb közérdekeket nem képes maga elé helyezni és önzősége következtében megfeledkezik élete valós céljairól. Azokkal csak akkor képes azonosulni, ha azok a személyes céljaival összhangban vannak. Ezért nyilvánvaló, hogy azokat a nézeteket és ideákat fogja vallani és magáévá tenni, amelyek az önérdekét meg tudják támogatni.  Ők mindig abban hisznek, ami az önérdeküket és az énképüket erősíti, és állandóan erről akarják meggyőzni környezetüket. Ha valaki pl. vegán, akkor a környezetét állandóan meg akarja győzni a vegánság „csodájáról”, és csupa olyan „tényekkel” azonosul az interneten, melyek megtámogatják hitében. Természetesen ez csak példa. 

Bármivel kapcsolatban, ami az egóba beépül így viselkedünk. Így hihetetlenül beszűkül a tudat, anélkül, hogy azt észre vennénk. Sőt legtöbb esetben teljes tudatossággal tudjuk és hisszük magunkról, hogy mi mennyivel okosabbak vagyunk, mint mások. Az előző példával élve „hogy lehetnek ilyen hülyék az emberek, hogy húst esznek”. Természetesen semmi bajom a példában felhozott vegánokkal, a húsevők ugyanígy viselkednek természetesen ezen a rezgészinten. Ez nem azon múlik hogy ki milyen nézetet vall, hanem azon hogy milyen rezgésszinten rezeg a lelke. 

Az ilyen emberek teljes öntudatossággal tudják, hogy a kitűzött céljaikat ők meg is érdemlik. Mindent megtesznek céljaik elérése érdekében, gyakran még a szabályok kikerülésére is hajlandók ezért. Az életfelfogásuk követelőző, ami azt jelenti, hogy minden téren kikövetelik maguknak „jussukat”. Ezt egyébként jól palástolják addig amíg a célok felé jól haladnak. Addig udvariasak és a felszínen nyugodtnak tűnnek. Azonban, ha a célok elérése kérdésessé válik, akkor ténylegesen is követelőzővé vállnak. Úgymond kimutatják a foguk fehérjét… 

Ezek között az emberek között a leggyakoribb az ateizmus, vagy az istennel szembeni közönyösség. Hiszen az isten-kép önzetlenséget sugároz, és az összes nagy világvallás arra is nevel. Ez azonban nem összeegyeztethető az önző személyiséggel és annak céljaival. A legtöbb ilyen ember úgy véli, hogy a vallási alapelvek nem nekik szólnak. Ők többek annál, hogy ilyen „butaságokat” saját életükre nézve kötelező érvényűnek tartsanak. Természetesen nem arról van szó, hogy a tíz parancsolat egyik tételét sem tartják be ezek az emberek. Csak ha mégis átlépnének egy-két határt, akkor meg idealizálják maguknak, hogy az miért kivétel és miért helyes. Az EGO önmagát erősítve a szabályok felett áll, és még abban is segít, hogy ezért lelkiismeret furdalása sincs általában ezen a rezgésszinten az egyénnek. Ha mégis lenne, akkor az ego megidealizálja a problémát és a lelkiismeret-furdalás elfojtásra kerül.

Sokat éltem ezen a rezgésszinten. Meg voltam győződve igazamról, és fel sem tűnt, hogy milyen Élet-pusztító módon élek. Azt hittem, hogy helyes úron járok, de ma már tudom, hogy az önzés nagyon messze van a helyes úttól, ha a valódi boldogságot keressük. Ezen a rezgésszinten a szakmai, pénzügyi vagy egyéb sikerek elvakítanak minket. Az egónk elhiteti velünk, hogy a jó úton járunk. Hiszen ezáltal többnek tarthatjuk magunkat másoktól. A kiút ebből a rezgésszintből az, ha az egónk mögé vagyunk képesek nézni, és át tudunk látni egónk délibábján. Erre nagyon kevesek képesek, ezért a legtöbb ember ezen az alacsony rezgésszinten megreked. Az igazán sikeres és boldog emberek, azonban mind túlléptek ezen a szinten és magasabb szintre kerültek.

Ha ezt a rezgésszintet egy magasabb rezgésszintről nézzük, akkor egy szűk látókörű, önző és beszűkült embert látunk. Ha magasabb rezgésszintről ide süllyedünk vissza, akkor rövid ideig itt meg pihen a lélek azzal, hogy átmenetileg csak magával foglalkozik. Hiszen amíg lelki sárkányainkkal küzdünk, addig nincs erőnk az önzetlenségre. Látómezőnk pont azért szűkül be, pont azért leszünk önzőek, mert a belső lelki problémáink elleni küzdelem túl sok lelki energiát emészt fel.  Ha azonban innen feljebb lépünk, akkor már csak Élet-támogató rezgésszintre juthatunk. Így ez az utolsó olyan rezgésszint, amely felett már valódi értékteremtés, valódi siker, valódi boldogság vár ránk. Ez elég motiváció ahhoz, hogy az önámítás világából, kiléphessünk egy valósabb életet kínáló, értékesebb rezgésszintre.

Ha büszkeség rezgésszintjét a harag (vagy alsóbb) szintjéről nézzük, akkor ez komoly fejlődés és előre lépés. Hiszen itt az egyén már egy jóval kifinomultabb önkifejezési rendszert használ. Már nem a másoktól való félelem, vagy másokkal való szembenállás az ego hajtóereje, hanem „csak” a másoktól való elkülönülés. Itt már „csak” a másoktól való különbözőség érzése adja a másokkal való szembenállást. Ez már nem olyan agresszív, kevésbé ön és környezetpusztító. Nem véletlenül ez a szint a legmagasabb az Élet-pusztító szintek között. Ahogy már többször írtam, az Élet-támogató rezgésszintek 200-as értéken kezdődnek. A büszkeség 175-ös szintje már kismértékben marad el ettől.

Ugyanakkor ebből a szintből a legnehezebb kilendülni és feljebb lépni, mert itt az egónk elhiteti velünk, hogy minden rendben van, hiszen különbözőek vagyunk azoktól, akikhez viszonyítunk. Jobbnak, szebbnek, okosabbnak (stb…) érezzük magunkat.  A tudatalattink olyan egyénekhez viszonyít, akikkel szemben ezt a „jobbság érzést” érezhetjük. Ha megismerkedünk olyan egyénekkel, akik egyértelműen jobbak nálunk, akkor általában igyekszünk az ilyen emberek közelébe férkőzni, és a velük való ismeretségben díszelegve még jobbnak feltüntetni magunkat. Másik stratégiánk, hogy megidealizáljuk hogy mi miért nem akarunk olyan jók lenni. Mivel ez a rezgésszint egy önámító délibáb, ezért sokakat annyira becsap, hogy nem is kívánnak ennél a szintnél feljebb kerülni. 

Ez az írás azért született, hogy ha ilyen embereket ismersz, akkor megértsd és ne ítéld el őket. Ha pedig esetleg ezen a rezgésszinten élsz, akkor adjon egy olyan képet, ami segít abban, hogy a lelki fejlődés hátizsákját újra magadra vedd és elindulj egy boldogabb rezgésszint felé… Ehhez le kell tenned az önelégültség önpusztító felszínedre telepedett mázát…Mert ez csak egy máz, belül legtöbbször önbizalom hiány, vagy belső félelem munkál amit határozottsággal kompenzálunk a világ felé 

Fontos, hogy tudd azt is, hogy a büszkeség rezgésszintjén élő ember legbelül mindig magányos. Az önzés mély lelki szinten elkülönít, hiszen az egyén nem hisz az egység erejében. Ezen a rezgésszinten élő ember valójában legbelül fél. A félelem gyökere a másokkal való egység, a másoktól való függés félelme. Senkitől nem akarunk függeni, mert félünk, hogy megsérülünk. Senkit nem merünk szeretni annál jobban, mint ahogy viszonozza, mert félünk, hogy visszaél vele. Az egónk állandó készenlétben figyeli, hogy ki milyen mértékben viszonozza azt, amit felé adunk, és a legkisebb jelre, hogy a másik fél nem az elvárás szerint cselekszik, visszahúzódunk elkülönült, önző világunkba. Ebből a szemszögből jól látható, hogy a büszkeség egy önvédelmi páncél, melyet gyermekkori vagy egyéb sérelmeink miatt építettünk ki. Mint minden Élet-pusztító lelki rezgésszint, ez is félelemből táplálkozik.

A kiút ebből a rezgésszintből a bátorság lelki rezgésszintje. Ez nem véletlen, hiszen komoly bátorság kell ahhoz, hogy merjünk önmagunkkal szembe nézni, hogy merjünk függeni másoktól, hogy merjük a szeretetünket önzetlenül kimutatni és hogy merjünk megszabadulni egónk kisstílű védelmi rendszerétől. Még nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy merjünk önmagunkat elfogadni, és szeretni. 

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

A másik ok, pedig az ego biztonságra törekedési vágyából fakad. Hiszen a tanult információkba való kapaszkodás egy általános biztonságérzetet ad. Valójában semmit sem szabadna elhinnünk amit nem tapasztaltunk meg mi magunk! De ez kényelmetlen, félelmetes és nehéz! Így hát a nyugati ember már átesett a ló túloldalára. Ha valamit megtapasztal, de az nem illik bele a tanult struktúrába, akkor azt elengedi a füle mellett, vagy hallucinációnak tekinti, vagy egyéb más módokon (pl. csoda vagy hülyeség) tereli le róla a realitás érzékét.

Ha az eddigieket összeveted, akkor rádöbbenhetsz, hogy tényleg nincs két egyforma valóságkép! De akkor jön a nagy kérdés, hogy kinek van igaza? A valóság megismerése annál mélyebb minél inkább a tapasztalás az ego szűrője nélkül rendeződik bennünk és így az elménkben és a tapasztalásból alkotunk olyan szabályszerűségeket és fogalmakat, melyek torzítatlanok. Minél inkább össze tud kapcsolódni a valódi fogalom a tényleges megtapasztalással, annál közelebb van a valósághoz. Ezt Rudolf Steiner „A szabadság filozófiája” című elmélkedésében gyönyörűen leírta már az előző század elején. De Buddha ugyanezt állította más megközelítésből indulva. Az én eddigi megtapasztalásom és abból fakadó értelmezésem azt mutatja, hogy annál jobban vagyunk erre képesek minél magasabb a lelki rezgésszintünk. 

Szóval az egyetlen igazságot, ami a tényleges egyetlen valóság a megvilágosultak érzékelik, de jelen populációban ezekből elég kevés van. Dawid R. Hawkins szerint kb. 1 milliárd emberből 1 fő éri el tartósan ezt a lelki rezgésszintet. Azonban ők is csak a valóság egy szeletét érzékelik helyesen, hiszen ők is a világ egy adott pontján egy adott időszakban léteznek. Így érzékelésük bizonyos mértékben korlátos, még akkor is, ha számos beszámoló szerint tudatuk képes kilépni testükből (ezt rövid időkre én is megtapasztaltam, tehát igaz) és így az Univerzumból sokkal többet képesek érzékelni mint az átlagemberek.

Szóval összességében minden ember véleménye (igazsága, valóságképe) kb. azonos értékű!  Annyit talán le lehet szögezni, hogy minél magasabb valakinek a lelki rezgésszintje, annál nagyobb arányban közelít látásmódja a tényleges egyetlen valósághoz. 

Ugyanakkor ha minden ember véleménye azonos értékű, akkor milyen alapon címkézünk vagy ítélünk el másokat, akik nem úgy gondolják ahogy mi? Milyen alapon ítéljük el azokat akik bármiben másságot mutatnak mint mi?

Fontos megértened! Attól, hogy elfogadod másnak az igazságát, attól még nem kell egyetértened vele! Tartsd tiszteletben, hogy az ő valósága legalább olyan értékes mint a tiéd! Ne becsméreld a másikat azért mert más valóságban él. Ha ezt megteszed, már sokat tettél a világbékéért és a klímaváltozás hatásainak mérsékléséért)!

A konstruktív vita ettől még lehet értelmes és hasznos, ameddig az megőrzi a tiszteletteljes konstruktivitását. Hiszen lehet hogy éppen az én gondolatom szükséges ahhoz, hogy a másik fél megtapasztaljon valami újat ami őt előrébb viszi. De amint érzelmileg jobban kötődünk a saját igazunkhoz mint a másik emberéhez, a vita elveszíti értelmét! Hiszen ebben a pillanatba már nem a másik igazának tiszteletének fenntartása mellett vitázok, hanem a saját igazságom másikra erőltetési céljával. Erre azonban a másik fél egoja mindig védekezéssel reagál! Vagy csak azért sem fogadja el az állításod, vagy csak azt hazudja hogy elfogadja mert fél tőled. De egyik sem vezet eredményre! Szóval ha a konstruktív vita nem visz sehová, akkor tovább kell állni és tisztelni kell a másik fél valóságát. Ebben nekem is van hová fejlődnöm…

No de még csak most jön a neheze! A világunkban soha nem látott mértékben sűrűsödött be az önzés. A legtöbb ember a Földön a 200-as lelki rezgésszint alatt él, ami keményen a pusztító ego és az önzés világa . Ha ez így van, akkor még kisebb esélye van annak, hogy meg tudod győzni vitapartnered bármely más nézőpontról, mint az ő hitrendszere. Hiszen az önzés alapfeltétele, hogy állandóan befelé figyelünk! Nem az érdekel minket, hogy mit mond a másik, hanem az, hogy milyen hatással van ránk a mondandója . Így a mondandód feleslegesen kidobott energia, falra hányt borsó!

Meglepő módon mégis pont ebben van a megoldás nyitja! Az önző embereket egyetlen módon lehet meggyőzni. Ők csak akkor hisznek el bármit is, ha megtapasztalják! (Sajnos sokan olyan mélyen vannak, hogy még azt sem hiszik el, de nekik másfajta önzetlen és szeretetteljes segítségre van szükségük. Akik még mélyebben vannak, azok pedig rögeszméiket tekintik megtapasztalásnak, de ők még komolyabb segítségre szorulnak). Szóval rá kell venni őket a megtapasztalásra! „De, ha nem érdekli őket akkor hogyan?” - teszed fel jogosan az automatikus kérdést. A válasz egyszerű!

Ne igazságot adj neki, hanem hitet a boldogabb életre!

Minden ember a boldogságot keresi és ez így van jól. A boldogság keresésének iránya az ami el van tévelyedve a jelenlegi világunkban. Ahogy Dr. Bitsey Zsuzsa mondta egyik riportjában: „A félelem és kényelem társadalmában élünk”. Az emberek azt az utat választják ami kényelmes vagy a félelmeik elkerülését szolgálja. Mindkét út olyan ami ritkán hoz boldogságot és még ritkábban fejlődést a személyiségben. Szóval ne azt mond el másoknak, hogy szerinted mi az igazság. Hanem oszd meg másokkal a pozitív élményeidet és mond el, hogy jutottál el odáig. Biztass másokat, hogy ha neked sikerült, akkor ez másoknak is fog! A legkérgesebb ego is felfigyel minden információra ami saját boldogságát is fokozhatja. Ezért fontos, hogy a hogyanokat is elmond! Az egonak hit kell és módszer! Adj hitet a példáddal és pontosan és egyszerűen fogalmazd meg, hogyan jutottál el arra a boldogságszintre ahol most vagy!

Azok az egok amelyek szenvednek sokkal nyitottabbak az új utakra, mint azok amelyek éppen rövidtávú álságos örömökben dagonyázva elhiszik azt a délibábot, hogy boldogok. Sajnos ez utóbbi „ember típus”-ból most nagyon nagy tömegek élnek a nyugati világban azaz itthon is. Ők is csak akkor fognak felfigyelni, ha szenvedésbe fordul a sorsuk. Sajnos a III. világháború akkor fog kirobbanni vagy a klímaváltozás ostorcsapása akkor lesz borzalmas, ha nem ébredünk fel időben elegen! Hiszen a felébredés akkor már csak a tömény szenvedés által lesz lehetséges! Nagyon közeledünk ehhez a határvonalhoz. Itt az idő a tömeges ébredésre! De ehhez egyetlen dolgot tehetünk! Példát mutatunk és hitet és módszert adunk másoknak, mert mindenki csak önmagát képes felébreszteni.

https://justdobetterworld.blogspot.com/