Adam Kadmon

Pentagramm, a mágia szimbóluma

Ősidők óta az ezoterikus tradíció, a titkos tudományok, az okkultizmus, a mágia egyik legfontosabb, legnépszerűbb és leggyakrabban alkalmazott szakrális szimbóluma, titkos értelmű jelképe, természetfeletti erőket hordozó ábrája és rituális kelléke. A pentagramm az idők folyamán a mágia első számú szimbólumává vált.

Ma a felfelé álló pentagramm – amelynek egy csúcsa áll felfelé, kettő pedig lefelé- jelképezi a fehér mágiát, a teurgiát, a lefelé álló pentagramm fekete mágiát, a goéciát.

A pentagrammnak tulajdonított tradicionális jelentések között a legfontosabb a makrokozmikus ős-ember,

illetve ember-ős (a kabbala Adam Kadmónja), vagy az ember, mint mikrokozmosz (közismert ábrázolás a pentagrammába rajzolt ember, akinek két lába, két karja és a feje a csillag egy- egy ágában helyezkedik el.)

Szimbolizálja továbbá az ember öt érzékét, a szellem, illetve azt képviselő ember együtt a világot alkotó négy őselemmel, vagy a négy őselem és az ötödik, a mindent átható éther vagy ákása, az ötödik elemet. Az elemi lények (elementálok) négy csoportját, és az őket uraló, irányító égi intelligenciát is

----------------

Adam Kadmon

Az ember alakú ős-kozmosz vagy kozmikus ős-ember motívuma nagyon sok teremtésmítoszban

megtalálható, az eddigiekben említett motívumok (Világfa, őstojás) közül talán ez a

leggyakoribb.

A kozmogonikus mítoszok elmesélik, hogy a makrokozmikus ember mely részeiből jöttek létre

az egyes kozmikus dolgok, a bolygók, geológiai formák, az élővilág és a természeti jelenségek.

Ezekben a mítoszokban közös az is, hogy elmondják, hogyan ment végbe a világ teremtése,

hogyan áldozták fel az istenek a primordiális embert, miként darabolták fel a testét, és szórták

szét testrészeit a világmindenségben.

A teremtés tehát egy gigantikus ember megszületésével kezdődött. Ez a makrokozmikus ember,

az ezoterikus elnevezéssel illetve Adam Kadmon betöltötte az egész univerzumot, rajta kívül

semmi sem létezett. Minden ebből az ősi létezőből ered: a csillagok, a tengerek és hegyek, a

növények és állatok, valamint az emberiség is. A földi ember nem

más, mint ennek az univerzumban szétszóródott makrokozmikus

embernek a mikrokozmikus hasonmása. Ezt az üzenetet hordozza

magában Hermész Triszmegisztosz tanítása is, a Tabula Smaragdina,

vagyis a Smaragdtábla, mely a hermetikusok körében az analógiák

tana néven ismert szöveget tartalmazza: "Ami fent van, megegyező

azzal, ami lent van, és ami lent van, megegyezik azzal, ami fent van,

így jön létre az egység csodája."

A legtöbb kozmikus ős-embert hermafroditának ábrázolják a

mítoszok és a metafizikai tanítások. Így például kétneműnek írják le

a kabbalista szövegek a kozmikus Ádámot, Adam Kadmont, az

archetipikus embert. Adam Kadmon metaforikusan "Isten testét" is

jelenti. Az androgün, azaz a kétnemű ember az alkimista

szimbolikában a bölcsek kövének jelképe, mely a két egymást kereső ellenpólus eredeti

egységét, az élet lényegét és a tulajdonképpeni teremtést jelenti.

Az alsó és felső világ megfeleltetéseit legjobban az az ábra szemléltetheti, mely megmutatja,

hogy az ember testrészei mely állatövi jegyekkel állnak kapcsolatban. Ahogyan a makrokozmosz

rendelkezik a tizenkét jeggyel, ugyanúgy az ember is: a fejétől, mely a Kosnak van rendelve,

egészen a lábáig, mely a Halaknak felel meg.

A germán mitológia szerint a világ egy Ymir nevű óriás testéből készült. Ő "az első lélegző

lény", aki a sötét, jeges, északi birodalom és a lángoló, tüzes, déli birodalom határán született a

tűz és a jég egyesüléséből. Az istenek feldarabolták Ymirt, és testrészeiből megalkották a világot.

Az azték világteremtő egy Tloque Nahauque nevű isten, aki egymaga férfi és nő.

Az egyiptomi kozmogóniákból elsőként Osiris története juthat eszünkbe, akit gonosz testvére

feldarabolt, és testrészeit szétszórta a Föld különböző pontjain. A memphisi kozmogóniában

azonban egy másik mítosz élt Ptah isten teremtéséről. "Történt, hogy a szív és a nyelvhatalmat

nyert az összes tag fölött, tanítván, hogy Ő (Ptah) benne van minden mellben és minden szájban

..." Az istenek azonban Ptah szájában voltak, mely "kijelentette minden dolog nevét", és nem

egyebek, mint Ptah különböző alakjai, manifesztációi. "Ekképpen alakíttattak ki az istenek,

Atum és az ő Isteni Kilencessége, akkor minden isteni szó létrejött azáltal, amit a szív gondolt és

a nyelv parancsolt..." "Minden dolog tőle jött létre, akár élelem, vagy táplálék, vagy az istenek

eledele, vagy bármifajta jó dolog. Ennélfogva találtatott és észleltetett, hogy Ptah ereje nagyobb,

mint az összes isteni, és ezért Ptah megelégült, miután megcsinált minden dolgot és minden

isteni szót." Ptah az Univerzum Elméje, az egy isten, az önmagában létező. Minden isten és

ember az ő elméjének kivetülése. Horus az ő szive, és Thot a nyelve.

A kínai mitológiában a világegyetem ősatyját Pan Ku-nak hívják. Pan Ku, ahogyan az előző

részben már szó esett róla, egy tojásból született, 18 ezer évig növekedett, míg végül 90 ezer li

(kb. 45 ezer km) magas nem lett. Miután meghalt, testéből keletkezett a világ. Lélegzetéből lett

a szél és a felhők, hangjából a mennydörgés, szemeiből a Nap és a Hold, húsából a föld,

csontjaiból a sziklák, négy végtagjából a négy égtáj, véréből a folyók, ereiből az utak,

verejtékéből az eső és a harmat, hajából és szakállából a csillagképek.

A védikus hagyomány ugyancsak egy mérhetetlenül magas, ember formájú lényből eredezteti a

világegyetemet. A neve Parusa, akit feláldoztak az istenek. Testéből lett az égbolt, köldökéből a

levegő és lábaiból a föld. Az élőlények összessége csak egy negyede Parusának, míg nagyobb

része keletkezéssé és elmúlássá lényegült át.

Osara