A  háromdimenziós téridő valósága


Dr. Joe Dispenza 

Mivel az érzelmek és érzések a múlt lenyomatai, és ezek az érzések vezérlik a bevésődött gondolatokat és cselekvéseket, ezért egyre a múltadat ismétled, ennek következtében pedig kiszámíthatóvá válsz. Jó erősen be vagy betonozva a newtoni világba; a newtoni fizika ugyanis a kiszámítható eredményekre épül.

Minél inkább stresszben élsz, annál inkább anyagi természetű vagy, aki hatást próbál gyakorolni az anyagra – anyagként próbálsz harcolni, manipulálni, jósolni, irányítani és versengeni. Ez azt eredményezi, hogy minden, amit megpróbálsz megváltoztatni, létrehozni vagy befolyásolni, rengeteg időt vesz igénybe, hiszen ebben a téridővalóságban a térben kell mozgatni ahhoz a

fizikai tested, hogy elérd az áhított eredményeket.

Minél inkább túlélőmódban élsz és az érzékeid mentén határozod meg a valóságod, annál inkább azt kell tapasztalnod, hogy távol áll tőled az új jövő.

Jelenlegi helyzeted mint tudatpont, és vágyott helyzeted mint másik tudatpont nagyon messze esik egymástól Nem beszélve arról, hogy a megvalósulás

mikéntjén történő szüntelen aggódás alapját azt képezi, hogy szerinted hogyan kellene a megvalósulásnak bekövetkeznie. Csakhogy az efféle gondolkodás és

jósolgatás az ismert dolgokon alapul, így nem is marad hely az ismeretlennek vagy az új lehetőségeknek az életedben.

Ha például házat akarsz venni, össze kell spórolnod a kezdőrészletet, keresned kell egy házat, kölcsönt felvenni, végigcsinálni a hiteligénylés folyamatát, ráígérni a többi vásárlóra, aztán harminc éven át ide-oda vonszolni a tested a munkahelyed és az otthonod között (a téren át), hogy valahog kifizesd. Ez a két tudatpont – a házvásárlás gondolata, illetve a jelzálog

kifizetésével megvalósuló vásárlás – csak jó hosszú idő után tud egyesülni egymással. Hasonlóképp: ha új kapcsolatra vágysz, felmész az internetre, létrehozol egy profilt, megnézed a többiekét, listát készítesz azokról, akikkel fel akarod venni a kapcsolatot, megkeresed őket, és végül sok-sok randevúra mész el abban a reményben, hogy találsz valakit, akit érdekesnek találsz. Ha pedig új munkát szeretnél, akkor valószínűleg időt szakítasz rá, hogy önéletrajzot írj, álláslehetőségek után kutass és felvételi elbeszélgetéseken vegyél részt.

A fenti folyamatokban az a közös, hogy időre van hozzájuk szükség, amelyet lineáris egyenesként érzékelsz. Lehet, hogy sikerül megszerezned, amit akarsz, de minél inkább túlélőmódban élsz, annál több idő kell hozzá, hiszen anyag vagy, aki anyagot próbál megváltoztatni, így a jelenlegi és vágyott pozíció térben és időben jól elkülönül egymástól.


Egyetérthetünk tehát abban, hogy ebben a háromdimenziós valóságban az idő élményén belül elkülöníthető egy határozott múlt, jelen és jövő. Minthogy lineáris időben élsz, az időtől való távolságot is átéled, hiszen a múlt, a jelen és a jövő külön-külön pillanatként jelenik meg az időben: te itt vagy, a jövőd pedig ott.


Ha nincsenek a birtokunkban azok a dolgok, amelyeket  szeretnénk, hiányt élünk át, a hiány és a szeparáció pedig azt eredményezi, hogy a dualitás és a polaritás állapotába kerülünk. Természetes, hogy meg akarjuk kapni azt, ami nincs. Sőt valójában így teremtjük meg a dolgokat. Ha azt éljük át, hogy távolság választ el minket a jövőbeli vágyainktól, először is gondolkodunk és álmodunk azokról a dolgokról, amelyeket meg szeretnénk kapni, majd egy cselekvéssort hajtunk végre a lineáris időben, hogy megszerezzük őket.

Ha például szüntelenül pénzügyi gondjaink vannak, pénzt akarunk; ha betegek vagyunk, egészségre vágyunk; ha magányosnak érezzük magunkat, emberi kapcsolatokat vagy társaságot szeretnénk. A dualitás és a szeparáció élménye miatt teremteni kényszerülünk, így lépünk automatikusan a fejlődés útjára, valamint így kerülünk egyre közelebb az álmainkhoz. Ha azonban

anyagként az anyagra fókuszálva próbálunk hatást gyakorolni az anyagra, és így próbálunk pénzhez, egészséghez és szeretethez jutni, bizony jó sok időre és energiára lesz szükségünk.

Ha végül megszerezzük, amit akartunk, a teremtés beteljesedésekor (vagyis a két tudatpont találkozásakor) átélt érzelem végre kielégíti a korábban tapasztalt hiányérzetünket. Ha megszerezzük az új munkát, biztonságban érezzük magunk; ha kialakul az új párkapcsolat, szeretetet és örömöt élünk át; ha meggyógyulunk, teljesebbnek érezzük magunkat. Ha ebben az állapotban élünk, folyton valami rajtunk kívül álló dologtól vagy személytől várjuk, hogy megváltoztassa azt, ahogyan belül érezzük magunkat. Ha felszabadulunk a hiányérzet alól, mivel átéljük a külső esemény megvalósulásakor tapasztalt érzést, jobban odafigyelünk arra, aki vagy ami a megkönnyebbülést kiváltotta.

Ok és okozat együttesen új emléket teremt, így bizonyos mértékben előrelépünk a fejlődésben.

Ha pedig valami nem történik meg a világunkban, vagy úgy látszik, jó sok idő kell ahhoz, hogy megtörténjen, még nagyobb hiányt tapasztalunk, hiszen még inkább elkülönülve érezzük magunkat attól, amit meg szeretnénk teremteni. Így a saját érzelmi állapotunk – a hiányérzet, a frusztráció, a türelmetlenség és a szeparáció – tartja tőlünk távol az álmokat és nyújtja tovább a vágyott eredmények eléréséhez szükséges időt.


Valakiből senkivé és valamiből semmivé válni, és kikerülni téren és időn túlra


Amikor beszűkült fókuszról átváltunk nyílt fókuszra, és elkezdjük feladni énünk összes vonását, eltávolodunk az emberek, dolgok, helyszínek, teendők és hasonlók világától, és figyelmünket az energia, a vibrálás, a frekvencia és a tudat belső világára irányítjuk. Kutatásaink szerint ha elvonjuk figyelmünket a  tárgyakról és az anyagról, és helyette megnyitjuk figyelmünk fókuszát az energia és az információ felé, az agy különböző részterületei harmóniába kerülnek egymással. Az agy ilyen irányú összehangolása azt eredményezi, hogy teljesebbnek érezzük magunkat.

Ha ezt a folyamatot helyesen végezzük, megnyílik a szívünk, elkezd ritmusosabban verni, tehát koherensebbé válunk. Ha pedig a szívünk a koherencia állapotába kerül, az agyunk is koherenssé válik, és mivel már félreállítottuk az útból az identitásunkat – vagyis felülemelkedtünk a testünkön, az ismert környezetünk konkrét helyszínein, valamint az időn –, a dolgok kiiktatásával lehetővé válik, hogy alfa- és béta-agyhullám-állapotba kerüljünk, és kapcsolatba lépjünk az autonóm idegrendszerrel. Ha az autonóm idegrendszer aktiválódik, helyreállítódik a test belső rendje és egyensúlya, így koherencia és teljesség jön létre a szívben, az agyban, a testben és az energiamezőben. Ezt a koherenciát aztán a biológia egésze átveszi.

.......

Minthogy az anyag igen alacsony frekvencián rezeg, ahhoz, hogy belépjünk az időtér, avagy az egyesült mező dimenziójába, el kell hagynunk anyagi testünket, és senkivé kell válnunk, mivel ide nem tudjuk bevinni az identitásunkat.

Dolgokat sem tudunk bevinni, ezért semmivé kell válnunk. Itt nem lehetünk valahol, ezért kívül kell kerülnünk a téren. Végül pedig ha a jól ismert múlt és a kiszámítható jövő mentén éljük az életünket, amelyben az idő lineárisnak tűnik, akkor csak úgy tudunk belépni az időtérbe, ha megtapasztaljuk az időnkívüliséget. Hogyan érhetjük el ezt? Úgy, hogy szüntelenül az egyesült

mezőre fókuszáljuk a figyelmünket – nem az érzékszerveinkkel, hanem a tudatunkkal. Ha megváltozik a tudatunk, megnő az energiánk. Minél inkább tudatára ébredünk ennek a láthatatlan mezőnek, annál távolabbra kerülünk az anyagi világ szeparációjától és annál közelebb jutunk az egységhez.

Most már a kvantumban vagy, az egyesült mezőben. Ez az az információs birodalom, amely összeköt mindenkit, minden dolgot, helyszínt és időpontot.

-------


Minél magasabb a frekvencia, annál rendezettebbé és koherensebbé válik ez az energia. Ezen a rezgés- és energiaszinten a dualitás és a polaritás egyesül. Ezt hívjuk szeretetnek vagy

teljességnek, mivel itt már nem létezik elkülönülés. Itt egyesül egymással a pozitív és a negatív, a hímnemű és a nőnemű, valamint a múlt és a jövő. Itt már nincs jó és rossz, és érvényüket vesztik az olyan kategóriák, mint a helyes és a helytelen. Az ellentétek egyesülnek egymással.

Hívhatjuk ezt Isten elméjének, egységtudatnak, forrásenergiának vagy aminek csak akarjuk, de mindenképpen az univerzum önszervező erejéről van szó. Ez az a hely, ahol az összes lehetőség gondolat formájában létezik – a szerető intelligencia és az intelligens szeretet végső forrása, amely a fizikai valóság egészét formába szemléli. Ebből következően: